Készletleltározás egyszerűen?
Készletleltározás egyszerűen?

Az év végéhez közeledve igen aktuális kérdés a készletleltározás is. Biztosan futottunk már bele olyan hibába a leltározási folyamat közben, amit legközelebb máshogyan csinálnánk. Legyen szó egy kisebb részfolyamatról, vagy akár a szoftverünkkel kapcsolatosan is. Most először vegyük sorba a legfontosabb dolgokat a leltározással kapcsolatban!

Na de mikor is kötelező a leltározás?

Na de mikor is kötelező
a leltározás?

A mérleg fordulónapjával, általában december 31-ei nappal kötelező elvégezni többek között a készletleltározást is. Előfordulhat az is, hogy van olyan vállalkozás, ahol negyedévente, vagy félévente történik ez meg vagy esetleg folyamatosan.

Most nézzük meg a leltározás gyakoriságait!

Évközi leltározás:

Átadási-átvételi leltárt kell felvennünk a személyi változás bekövetkezésének napján, ha az eszközök, készletek kezeléséért felelős alkalmazottak személyében változás következik be. Fontos, hogy ezt ne felejtsük el egyrészt magunk, másrészt a volt és a jövőbeni készletért felelős munkatársak miatt. Hiszen a leltár és annak helyes vezetése bizony felelős munka.

Folyamatos leltározás:

A folyamatos leltározás lényege az, hogy minden eszközt vagy forrást nem a fordulónapon, hanem a Leltározási szabályzatban meghatározott időszakokban kell felleltározni. A Leltározási szabályzat kialakításánál éppen ezért érdemes megnézni, hogy segítség-e nekünk a gyakoribb leltározás.

Fordulónapi leltározás:

Fordulónapi (általában XII.31-i) leltározás esetén a leltározást a vállalkozás egész területén vagy területileg különálló, elhatárolt egységeiben előre meghatározott napon kell elvégezni. Ez a leggyakoribb és ezt bizony meg kell csinálnunk ahhoz, hogy az év végi mérlegünket megfelelő módon el tudjuk készíteni és alá tudjuk támasztani egy pontos leltárral.

Most nézzük meg, hogy a személyi feltételeken túl mi szükséges még a leltározáshoz!

Mi szükséges a leltározáshoz?

Mi szükséges a leltározáshoz?

Az emberi erőforrásokon kívül napjainkban elengedhetetlen egy gyors, problémamentes készletgazdálkodási modullal ellátott vállalatirányítási program, mint például a Servantes Vállalatirányítási Szoftverrendszer. Számos olyan egyszerű és kényelmi, de funkcionális lekérdezései vannak, amelyek igazán megkönnyítik a leltározási, ellenőrzési feladatainkat.

Hogyan is kezdjünk hozzá a leltározáshoz?

Legyen kisebb vagy akár nagyobb leltárkészletünk, ami elengedhetetlen az a leltárívek összegyűjtése. Egy igazán felhasználóbarát szoftver, mint a Servantes, mindenre gondol. Listázhatunk leltáríveket raktárak szerint (például telephelyek), raktárhelyek szerint (például tizedik polc), vagy akár cikkcsoportok szerint is.

Kérhetünk természetesen olyan listát, ami már alapban tartalmazza a gép szerinti készletmennyiséget vagy nyomtathatunk listát enélkül is. Ha szeretnénk, akár kérhetjük az aktuális nyilvántartásban nulla készletű tételekkel, illetve anélkül is, mely bizony megkönnyíti a leltározó munkáját abban az esetben, ha a valóságban mégiscsak megbújt volna az adott készletből pár darab a polcon, hiszen akkor ezt könnyen tudja feljegyezni. Természetesen ezen listák pontos információval szolgálnak a készlet raktáron belül való elhelyezkedése terén is, hogy a leltározó célirányosan tudjon haladni munkájával, mindenféle keresgélést mellőzve.

Amennyiben többféle raktárkészlettel rendelkezünk, úgy munkatársaink a kinyomtatott leltárívek segítségével akár csoportokba rendeződve elkezdhetik a mennyiségi vagy a súly szerinti készlet ellenőrzését.

Munkájuk végeztével a programba rögzítve egy kattintással, pillanatokon belül elérhetővé válnak a különbségek, legyen szó hiányról vagy akár többletről.

Egy olyan automatizmussal ellátott integrált vállalatirányítási rendszer, mint a Servantes, előzetes beparaméterezés után lehetőséget nyújt a leltáreredmény főkönyvben való megjelenéséhez is.

El sem tudtuk eddig képzelni, hogy a leltározás lehet álomszerű feladat is, hiszen egy megbízható, testreszabható program - mint a Servantes - e téren is megkönnyítheti életünket.

Hiszen mi sem egyszerűbb, mint az egyszer egy, hogy egy lista alapján megkeressük például a tizedik polc, harmadik dobozában azt az öt kis alkatrészt, amit mutat a program. Majd a könyvelésnek már nincs is más dolga, minthogy egy gombnyomással átintegráljuk a tényleges adatokat, esetleges többletet vagy készlethiányt feléjük, hiszen a program integrált, létezik például könyvelési modulja is.

Cikkünk elolvasása után már biztosan nyugtázhatjuk, hogy bár a készletleltározás nem egy egyszerű feladat több esetben, viszont egy olyan szoftver, mint a Servantes nagyban megkönnyítheti munkánkat. Hiszen ki ne szeretne időt megtakarítani, emberi erőforrást csökkenteni a leltározási feladathoz és pontos, precíz munkát végezni?

Váltson Ön is Servantes-re!

Kérjen díjmentes távbemutatót!

Kérjen díjmentes távbemutatót!